Hírlevél 1.1

SHAKESPEARE-HÍRLEVÉL
A Magyar Shakespeare Bizottság hírlevele
Szerkeszti Pikli Natália
2013. június-július-augusztus

Beköszöntő:

Hírlevelünkben a közelmúlt eseményeiről („Krónika”) és közeljövő („Előzetes”) eseményeiről mesélünk, természetesen a teljesség igénye nélkül.

Továbbá a segítségüket is szeretnénk kérni, hogy értesítsenek bennünket mindenről, amiről esetleg nem tudunk, hogy aztán közkinccsé tehessük az információt. Várjuk Shakespeare-rel kapcsolatos híreiket, információikat — színházi előadásokról — iskolai előadásokról — tanulmányi versenyekről — könyvekről — külföldön látottakról — műfordításról — tudományos eseményekről — doktori védésekről, stb.

KRÓNIKA

KÖNYV
Bryson magyarul: BILL BRYSON: SHAKESPEARE – Az egész világ színház. (Akadémiai Kiadó, fordította: Erdeős Zsuzsanna) című könyvének bemutatója 2013. június 5-n volt az Uránia Nemzeti Filmszínház Kávézójában. Résztvevők: Nádasdy Ádám műfordító, Szabó Ági slágerszövegíró, Kálloy Molnár Péter színész, rendező, Papp Zoltán, Akadémiai Kiadó szerkesztőségi igazgató.
Részletek: http://szinhaz.hu/kulissza/52401-lerantjak-a-leplet-a-shakespeare-elmeletekrol-konyvajanlo

SZÍNHÁZ

Hamlet-bábelőadás
Június 5. Mándy Ildikó Társulata: Hamlettek Klubja 2.0 című előadása volt látható a Púder Bárszínházban június 6-án, 20 órától.
Részletek: http://szinhaz.hu/budapest/52402-hamlettek-klubja-a-puder-barszinhazban

Börtönszínház
Június 20-21. A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház adott otthont június 20-21-én az I. Országos Börtönszínházi Találkozónak. A legjobb előadás díját a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet Mesteremberek című Szentivánéji álom drámarészlete nyerte el.
Részletek:
http://szinhaz.hu/videk/52669-bortonszinhazi-talalkozot-tartottak-pogany-judit-zsurielnok-volt
http://magyarnarancs.hu/szinhaz2/a-mai-napig-orzom-85350

IX. Gyulai Shakespeare-fesztivál
2013. július 4-15. között a legnagyobb szabású éves Shakespeare-esemény zajlott Gyulán a Várszínház és Gedeon József igazgató szervezésében előadásokkal, konferenciával, zenével. A legemlékezetesebb előadások Zsótér Sándor, Bocsárdi László, Kis Csaba rendezők Hamletjei, Steven Berkoff Shakespeare cselszövői és Jurij Butuszov rendező Szeget szeggel előadásai voltak. A konferencián, amely a „Lenni vagy nem lenni” monológról szólt, az MSB képviseletében Nádasdy Ádám, Reuss Gabriella és Almási Zsolt adtak elő.
Részletek: http://www.shakespearefesztival.hu/

FILM

Sok hűhó semmiért
Júniusban bemutatták az Egyesült Államokban és Angliában Joss Whedon rendezésében a legutóbbi Sok hűhó semmiért adaptációt, mely fekete-fehérben, a film noir stílusában és Joss Whedon kultsorozatainak (Buffy, Angel, Dollhouse, Firefly) szereplőivel játssza újra a szerelem ezen cinikus és szórakoztató drámáját. A film a Belfasti Fesztiválom közönségdíjat nyert, és a Guardian az első igazán kortárs Shakespeare-filmnek nevezte a Baz Luhrmann-féle Romeo és Júlia óta. Magyarországi bemutatóról sajnos még nincs hír.
Részletek: http://muchadomovie.com

Cézárnak meg kell halnia
2013. augusztus 29-én mutatták be a magyar mozikban Paolo és Vittorio Taviano rendezésében a Cézárnak meg kell halnia című olasz filmet. A börtönlakók által színre vitt shakespeare-i Julius Caesar története a 2012-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az Arany Medve-díjat, valamint az Ökumenikus Zsüri díját is.

KONFERENCIA

Montpellier: ESRA
2013. június 26-29. között rendezte meg a European Shakespeare Research Association (ESRA) Shakespeare and Myth című konferenciáját a franciaországi Montpellier-ben, ahol a világ számos országából érkezett 270 Shakespeare-kutató között szerepelt a Magyar Shakespeare Bizottság több tagja is: Kiséry András, Márkus Zoltán, Minier Márta, Reuss Gabriella, Földváry Kinga, Schandl Veronika. A soron következő ESRA-konferenciát a Worcesteri Egyetem rendezi 2015-ben. További információ az ESRA honlapján: http://www.um.es/shakespeare/esra/

FOLYÓIRAT

Az ingyenesen elérhető online tudomámyos folyóirat, az Early Modern Literary Studies legfrissebb száma a Shakespearean Configurations címmel gyűjtött össze izgalmas tanulmányokat:

ELŐZETES:

Macbeth-előadás
Szeptember 6-7. Trafó, Budapest. A Maladype és a Trafó közös produkciója, a Macbeth/Anatómia a „rontás anatómiájának” jegyében, olaszországi próbafolyamat során készült.
Részletek:
http://szinhaz.hu/kulfold/53056-macbethanatomia-olaszorszagban-probal-a-maladype

Szentivánéji – táncban
A sepsiszentgyörgyi M Stúdió a Szentivánéji álom táncelőadására készül, bemutató ősszel várható.
Részletek: http://szinhaz.hu/hatarontul/48022-szentivaneji-alom-keszul-az-m-studional

„Jágónak”-konferencia
Szeptember 19-21. Szeged. „Jágónak 4.” konferencia: Ki merre tart a magyar Shakespeare-kutatásban? A projektkonferencia a Szegedi Tudományegyetem angol tanszékének szervezésében kétévente hívja össze a magyarországi Shakespeare kutatókat.
Részletek: http://jagonak.com/

Arany János és Shakespeare-fordításai minikonferencia
November 8-án az MTA BTK Irodalomtudományi Intézete egynapos konferenciát tart Arany János Shakespeare-fordításairól az Eötvös Collegiumban (11-13 Ménesi út, Budapest), ahol a Magyar Shakespeare Bizottság tagjai közül többen is részt vesznek. Az előadók névsora: Korompay H. János, Dávidházi Péter, Nádasdy Ádám, Fabiny Tibor, Paraizs Júlia, Matuska Ágnes, Pikli Natália.

Lear-bemutató
A székesfehérvári Vörösmarty Színház november 15-én mutatja be a Lear királyt, Cserhalmi György főszereplésével, Bagó Bertalan rendezésében. Érdekesség, hogy az elhangzó szöveg kb. 1/3 részben Vörösmarty Mihály, 2/3 részben Nádasdy Ádám fordítását ötvözi (készítette: Tucsni András dramaturg). Fellép még többek között Gáspár Sándor, Makranczi Zalán, Radnai Csilla, Znamenák István.

Uránia Nemzeti Filmszínház: Brit színházi klasszikusok
A budapesti Uránia Mozi tíz Shakespeare-előadás felvételét vetíti le a londoni National Theatre és a Globe Theatre produkciójában. A „Brit színházi klasszikusok” évad 2013. szeptember 12. és 2014. április 10. között az V. Henriktől az Ahogy Tetszikig tart, talán legizgalmasabbnak a Kenneth Branagh főszereplésével és rendezésében készült Macbeth ígérkezik.
Részletes program:
http://hd.urania-nf.hu/?cat=283&ssort=_post_date-pp&sdir=asc


Közzétéve

itt:

, írta:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük