SHAKESPEARE-HÍRLEVÉL 2014/12.

KRÓNIKA

SZÍNHÁZ ÉS FESZTIVÁL

 December 3. ELTE, Marlowe, Shakespeare és a hatalom – rendhagyó előadás

A Magyar Shakespeare Bizottság, az ELTE Anglisztika Tanszéke és a Kecskeméti Katona József Színház támogatásával került színre a „Királyt is játszom”. Marlowe, Shakespeare és a hatalom: II. Edvárd és II. Richárd című rendhagyó előadás Kállay Géza, az ELTE professzora és Porogi Ádám, a Kecskeméti Katona József Színház színészének közös produkciójában az ELTE Trefort kerti campusának Eötvös termében.

December 3. Budapest, Korijolánusz

Polgár Csaba és a HOPPart Társulat zenés-kortárs Shakespeare-adaptációja december 3-án 19 órától utolsó alkalommal volt látható a MU Színházban.

Részletek: http://szinhaz.hu/budapest/58403-utoljara-lathato-a-korijolanusz

December 6. Vígszínház: Julius Ceasar

Alföldi Róbert rendezésében mutatták be Shakespeare tragédiáját Forgách András és Fekete Ádám közös új fordításában. A főbb szerepekben Hegedüs D. Géza, László Zsolt, Stohl András, Hevér Gábor és Varjú Kálmán látható. Az előadás nemcsak szövegében, hanem felfogásában is modern és újító, amit a recenziók (ld. lenn) is kiemelnek.

Részletek: http://vigszinhaz.hu/szindarab/290+julius+caesar/

http://szinhaz.hu/budapest/58707-egy-ponton-tul-nincs-egerut-bemutattak-a-julius-ceasar-t-a-vigben

http://nullker.hu/2015/01/akciodus-es-elgondolkodtato-alfoldi-caesarja/

December 13. Pesti Magyar Színház: Macbeth

Kállay Géza új fordításának felhasználásával mutatták be Horgas Ádám rendezésében Shakespeare tragédiáját. Az erős látványvilágú, modern előadásban Pavletits Béla játssza a címszereplőt, Lady Macbeth szerepében Balsai Mónit, Banquo-ként Jegercsik Csabát láthatjuk. A rendező felfogásában a darab aktualitását a napjainkban is érzékelhető polgárháborús, háborús veszély adja, ezért nem veszti aktualitását a szöveg, és ezért támaszkodik Kállay Géza friss és mai fordítására.

Részletek:

http://www.magyarszinhaz.hu/component/content/article/6-tervezett-bemutatok/40540-macbeth

http://szinhaz.hu/interjuk/58643-ba-bizonytalansag-most-univerzalisr-n-horgas-adam-macbethet-rendez

December 19. Miskolc – „Lear király megnyitja kiállítását” – Shakespeare-nap a Miskolci Nemzeti Színházban

Az ünnepek előtt, december 19-én lezárták a Rómeó és Júlia havát a Hámori Waldorf Iskola kísérleti jellegű Rómeó és Júlia előadásával a miskolci Csarnokban. Délután megnyitották a Zrínyi Ilona Gimnázium tanulói Lear király jegyében született kiállítását egy rövid műsor keretében, melyben a Lear egyik legfontosabb jelenetét, az ország balul sikerült felosztását adták elő a fiatalok. Este három neves miskolci művész, Máger Ágnes, Jószay Zsolt és Kiss Tanne István festményekből, fotókból és szobrokból összeállított Lear-tárlatát tekinthették meg az érdeklődők – a megnyitón a színház művésze, Kincses Károly és Szabó Levente, a Miskolci Balett táncosa adták elő a viharban bolyongó Lear jelenetét. A kiállítást Némethi Lajos nyitotta meg.

FILM

December 8. Pécs, Shakespeare-maraton: II. Richárd

Kurdi Mária magyar nyelvű bevezetőjével a BBC angol nyelvű és magyarul feliratozott feldolgozását láthatták az érdeklődők Shakespeare 1595-ös drámájából.

December 27. Uránia Nemzeti Filmszínház: Szentivánéji álom

A Globe on Screen sorozat jegyében láthatta Dominic Dromgoole rendezésében, Michelle Terry, Fergal McElherron, Pierce Quigley, Huss Garbiya, John Light és Joseph Millson főszereplésével a vígjátékot a magyar közönség. Az angol nyelvű előadás magyar feliratai Nádasdy Ádám fordításának felhasználásával készültek.

Részletek: http://www.urania-nf.hu/karacsonyi-valogatas-2014/w-shakespeare-szentivaneji-alom

KÖNYV

 A Lover’s Complaint – Egy szerető panasza: új fordítás

Örömmel értesítjük a hírlevél olvasóit egy korábbi Shakespeare-rel kapcsolatos publikációról is: júliusban jelent meg az ELTE-BTK Műfordító Műhelyének 2014-es 3POFON című műfordításkötetében egy új Shakespeare-versfordítás Horváth Lajos tollából, Ferencz Győző lektorálásával. A kötet szerkesztője Hetényi Zsuzsa. Az Egy szerető panasza elérhető a következő linken:  http://issuu.com/zsuzsahetenyi/docs/shakespeare_horvath_l_3pofon_2014

Decemberben Kállay Géza új Macbeth-fordítása is megjelent e-könyv formátumban az interneten, bevezetőkkel és jegyzetekkel együtt elérhető a következő linken:

http://ligetmuhely.blog.hu/2014/12/13/e-konyv_w_shakespeare_macbeth_kallay_geza_forditasa

Dec. 18. Budapest, Maladype Bázis: Darvay Nagy Adrienne és Demeter András – Hamletomán könyvbemutató

Két Hamlet és egy Horatio találkozott egymással és a közönséggel Darvay Nagy Adrienne Szereptudásra vagy rögtönzésre – Demeter András a s(z)ínen (Europrint Könyvkiadó, 2013.) c. könyve kapcsán. A hamletológus szerzővel és Hamlet-színészekkel egy hajdani Hamlet, Balázs Zoltán beszélgetett.

Részletek: http://szinhaz.hu/szinhazi-hirek/58727-konyv-jelent-meg-demeter-andrasrol-a-maladype-bazison-mutatjak-be

OKTATÁS

Dec. 3. Shakespeare-verseny középiskolásoknak a Deák téri Evangélikus Gimnázium szervezésében

A Deák Téri Evangélikus Gimnázium Shakespeare-versenyt hirdetett az evangélikus gimnáziumok számára, a drámaíró, költő, színész születésének 450. évfordulója alkalmából, melyre három drámából készültek fel a diákok. A megmérettetésre nyolc evangélikus középiskola jelentkezett: Aszód, Bonyhád, Győr, Fasor, Miskolc, Nyíregyháza, Orosháza, Sopron; valamint a budapesti V. kerületi Ward Mária katolikus gimnázium.

Részletek:

http://www.evangelikus.hu/cikk/%E2%80%9E%C3%A9s-t%C3%BCkr%C3%BCnk-sz%C3%A9tsz%C3%B3rt-szil%C3%A1nkjait-shakespeare-%C3%BAr-ragasztja-foltozza-itt%E2%80%9D-%E2%80%93-sz%C3%ADnh%C3%A1z-gimn%C3%A1ziumban

ELŐZETES

SZÍNHÁZ ÉS FESZTIVÁL

 Január 21. Vígszínház – vendégjáték: a székesfehérvári Vörösmarty Színház Lear királyát láthatják a nézők Cserhalmi György főszereplésével. Az előadás Vörösmarty Mihály és Nádasdy Ádám fordításait használja fel, a rendező Bagó Bertalan.

Új Cymbeline-adaptáció

Január végén mutatják be Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is Michael Almereyda új filmjét, Shakespeare késői regényes színművének modern adaptációját, mely 2014 őszén már szerepelt a Velencei Filmfesztiválon is. A főszerepekben Ethan Hawke, Ed Harris, Milla Jovovich, John Leguizamo és számos más ismert hollywoodi filmsztár látható.

Részletek: http://www.imdb.com/title/tt3093522/?ref_=fn_al_tt_1

http://variety.com/2014/film/reviews/venice-film-review-cymbeline-1201296677/

 Febr.1. Hamlet-kerekasztal, Örkény Színház

A febr.1-ei Hamlet-előadás után kerekasztal-beszélgetést szervez az Örkény Színház és a Magyar Shakespeare Bizottság – a színpadon az előadás után az alkotók valamint Shakespeare-kutatók és az irodalomtanítás szakértői beszélnek majd a darabról: a beszélgetés ingyenes a nézők számára!

A 2015-ös XI. Gyulai Shakespeare Fesztivál időpontjáról is hírt kaptunk: július 2-12. között lesznek a programok.

 OKTATÁS

A Magyar Shakespeare Bizottság „Írj bele Shakespeare-be!” középiskolásoknak meghirdetett videópályázatának ünnepélyes eredményhirdetése és a Shakespeare-év lezárására szervezett kis ünnepség és kerekasztal-beszélgetés február második hetében várható.


Közzétéve

itt:

, írta:

Cimkék:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük