Gedeon József nemcsak a Gyulai Nyári Fesztivál felvirágoztatója volt, hanem ezen belül még egy nagy szolgálatot tett a magyar kultúrának. Felismerte, hogy Shakespeare szinte „magyar nemzeti” szerző, s hogy a „Shakespeare-kultusz” a nemzeti kultúra integráns része. Ennek jegyében alapította meg 12 évvel ezelőtt a Gyulai Shakespeare Fesztivált, amely hamar nemzetközi jelentőségű rendezvénnyé vált. Az ősi vár falai között nem
csak a magyar társulatok és rendezők legjobbjai vitték színre „a Bárd” darabjait, hanem a világ minden részéből érkeztek vendégprodukciók.
De még ezt is lehetett fokozni. Gedeon József kitalálta, hogy közelebb kell hozni Shakespeare irodalomtudományos megismerését és a színjátszás gyakorlatát. Ezért minden nyári Shakespeare fesztivál integráns része lett az egy napos konferencia, melynek 12 éve alatt a magyar kutatás minden jeles képviselője és szépreményű ifjú tudósa legalább egyszer megjelent. E konferenciák legszebb vonása az volt, hogy a gyulai polgároknak szóltak: a közönség soraiban ültek a gimnazisták, tanáraik, érdeklődő irodalomszerető emberek, betévedő turisták. Gedeon József azt is megszervezte, hogy a nemzetközi Shakespeare-kutatás legnagyobbjai, mint például a minap lovaggá ütött Stanley Wells is eljöjjenek Gyulára, előadásaikat angol szakos hallgatók tolmácsolták a magyar közönségnek.
Elmondhatjuk: Gedeon József méltatlanul rövid élete során is megvalósította álmait és ezzel sok-sok embernek szerzett magasrendű kulturális élményt és esztétikai örömet. Mindezt hihetetlen szerénységgel és alázattal végezte, végigülve minden programot és szinte láthatatlanul beteljesítve misszióját. A jó hangulatú konferenciákat mesés ebédek, vacsorák zárták. Ilyenkor ő is kiengedett, beszélt terveiről és hálása
n fogadta a véleményeket. És közben jóbaráttá lett.
A veszteség leírhatatlan. Vajon lesz-e valaki, akinek elég a kitartása és aki elég invenciózus ahhoz, hogy továbbvigye József örökségét?
Nyilván Shakespeare idézettel kellene zárni ezt a szomorú megemlékezést, de szóljon itt a költő egy kortársa, a kevésbé híres, de ugyancsak csodálatra méltó Walter Raleigh: udvaronc, költő, felfedező, kalandor. Bár istenhívő ember volt, de amikor Shakespeare-hez hasonlóan az emberi életet színjátékhoz hasonlította, éppoly keserűen fejezte be a strófát, mint amit mi érzünk barátunk elvesztése miatt:
Életünk mi? Eljátszott passió.
S csak közjáték, zene, mi benne jó.
Anyánk méhe az öltözőszoba,
Itt kezdődik e kis komédia.
Nézőnk és bírálónk a Menny maga,
Jegyzi, ha játékunkban van hiba.
S a sír, ha majd a fénytől elfedez,
Mint lehulló függöny, véget jelez.
Végső helyünkre így masírozunk,
Nem tréfa ez, mert tényleg meghalunk.
(Szőnyi György Endre fordítása)
Szőnyi György Endre
Vélemény, hozzászólás?