Versenyfelhívás

A Magyar Shakespeare Bizottság versenyt hirdet középiskolások számára. Egyénileg és csapatban egyaránt lehet versenyezni az alábbi feladatok egyikének kiválasztásával. A pályaműveket a következő címre kérjük beküldeni 2024. március 3-án éjfélig: mshakespearebizottsag@gmail.com

A verseny első három helyezettje a Bizottság által az Örkény Színházban rendezett ünnepségen mutathatja majd be pályaművét. Tartalmas kutatást és készülést, sikeres versenyzést kívánunk mindenkinek!

1.

A drámák olvasásának általános nehézsége, hogy ezeket nem könyvbeli megjelenésre, hanem egy adott színházi tér, előadói közeg, színpadi megjelenítés számára írják a szerzők. Így volt ez Shakespeare korában is, amikor a színpad csaknem csupasz volt, de sok szimbolikus elemet alkalmazott, és így asszociációk sorát idézte fel a nézőkben. A Shakespeare-drámák szövegei nem tartalmaznak sok színpadi utasítást: olyan nyersanyagok, amelyekbe a drámaíró számos információt nem írt bele, gondolván, hogy a színházi társulat tudni fogja, hogyan lehet eljátszani az adott jeleneteket.

Válassz ki egy részt a kedvenc Shakespeare-drámádból, és tetszőleges médiumon keresztül, az általad választott formában (elemző esszé, általad rendezett minielőadás filmfelvétele, mai színpadra állítás vagy filmadaptáció részletének elemzése) mutasd be, hogyan teszi teljessé a jelenetet a rendezői értelmezés, a konkrét megvalósítás. Mi az, ami még eldöntetlen, kitöltendő, többértelmű vagy homályos a drámaszövegben, és sajátos, egyedi értelmezést nyer az elemzett produkcióban? Mit ad hozzá így a jelenet az egész dráma átfogó értelmezéséhez?

2.

A következő linken Shakespeare tragédiájának, a Macbeth-nek a nyitó jelenetét látod, öt különböző filmadaptációból: https://www.youtube.com/watch?v=UWyegNZOqQE&t=570s. Összehasonlító elemzésben mutasd be, melyik filmes megoldás hogyan teszi teljessé a jelenetet a rendezői értelmezésben. Mi az, ami még eldöntetlen, kitöltendő, többértelmű vagy homályos a drámaszövegben, és sajátos, egyedi értelmezést nyer az elemzett filmadaptációkban? Mit ad hozzá így a jelenet az egész dráma átfogó értelmezéséhez? A dráma megjelenítésében a filmi médiumnak a színházzal szemben lehetnek előnyei és hátrányai: hogyan látod ezeket a filmadaptációk tükrében?

3.

Válassz ki egy részt a kedvenc Shakespeare-drámádból, és mutasd be, te hogyan rendeznéd meg a mai közönség számára, milyen utasításokat adnál a színészeknek, hogyan jelenítenéd meg a teret, milyen jelentéseket igyekeznél felkelteni a színpadon. Mit ad hozzá így az általad színpadra állított jelenet az egész dráma átfogó értelmezéséhez?

4.

Shakespeare szonettjeit több műfordítónk lefordította magyarra, és mindannyian más-más fordítói módszertant követtek. Válassz ki egy szonettet, és végezz kutatást arról, milyen fordításai születtek eddig. Összehasonlító elemzésben mutasd be, megítélésed szerint a mai, kortárs olvasó szemszögéből melyek a fordítás erősségei és gyenge pontjai. Te milyen érvek alapján tudod megindokolni, melyik fordítás áll hozzád a legközelebb? Hogyan gondolkodsz mindezek alapján a műfordítás feladatáról általában?

Örömteli és kreatív munkát kívánunk!


Közzétéve

itt:

, írta:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük